A Mátrai Borvidék legnevesebb bortermelői és pincéi találhatóak a festői fekvésű faluban. Kóstoljunk bele!
Gyöngyöstarján, Gyöngyöstől 6 km-re, északnyugat irányban fekszik. Már a faluba bevezető út is egyedi látványt nyújt a településre érkezők számára a vérszilvafa-sor tavaszi virágzása időszakban. A település fölé magasodik a címerében is szereplő jellegzetes kopasz hegy, a Világos-hegy.
A település első írásos említése 1275-ben történik Tharian Maior és Minor néven. Egy időben mezővárosi ranggal rendelkezett, melyet a török hódoltság után elvesztett. A török vész alatt a település nem néptelenedett el, sziklákba vájt pincékben rejtőzködtek el a lakosok. Csak az 1600-as években indult újból fejlődésnek. 1740 körül francia hadifoglyokkal vágatták a ma már 542 m hosszú Haller-pincét, mely Közép-Európa leghosszabb egyenes ágú pincéje.
A kitermelt kövekből épült 1747-53 között a község barokk temploma. Különlegessége, a törött harang a 15. századból származik. A törökök elől a falu határában még ma is meglévő "lógi kútba" rejtették el. Az 1920-as években került elő és ismét "üzembe helyezték", de nem sokáig büszkélkedhetett az érces hangú haraggal a falu, mert 1932-ben megrepedt. A temlomban a szószék alatt van kiállítva, ereklyeként őrzik.
A település egyik büszkesége a 2008-ban megnyitott Falumúzeum, melyben helyet kapott Lukács Gyula műbútorasztalos hagyatéka is. A Falumúzeum kertjében tulipános kemence és fészerszínház kapott helyet.
A település egyik legnagyobb természeti értéke a Kövesdomb, ahol hazánkban egyedülálló, európai kőképződményt találni, amely úgynevezett pados szalagos jáspis lelőhely. Az alsó rétegekben a zöld, a felső rétegekben a piros dominál.
A település kedvelt kirándulóhelyei a Fajzat, ahol az Almásy-kúria ma is áll, valamint a sósiréti Borhy-vadászkastély, parkja ma természetvédelmi terület.
Gyöngyöstarján méltán híres borairól, bortermelőiről. Kitűnő borokkal, hűvös pincékkel, kényelmes falusi szálláshelyekkel, és családias programokkal várják a vendégeket. A térség kiemelkedő boros rendezvénye a Nyitott Pincék Napja, mely alkalommal a település valamennyi borospincéje tárt kapukkal várja a látogatókat borkóstolóval, zeneszóval, vidám programokkal. A faluközpont is rendezvényhelyszínné válik, helyi ételek, fellépők sokasága, utcabál gondoskodik a fergeteges hangulatról.