A Pipis-hegyi repülőnap évtizedekig a térség kiemelkedő szezonnyitó rendezvénye volt. Most megújulva tér vissza, igaz, ezúttal szezonzáró programként, ám annál színesebb kínálattal.
Ha majális, akkor Pipis-hegyi repülőnap – hosszú éveken át tízezrek számára volt ez magától értetődő.
A Gyöngyös-Mátra TDM igazán ütős visszatérést tervez a rendezvénynek, hiszen 2019 szeptemberében nyárbúcsúztató repülőnapot szervez. Nem mondhatjuk, hogy holmi szárnypróbálgatásról lesz szó – bár szó szerint véve természetesen igen – , hiszen egy nagy múltú rendezvény tér vissza a Pipis-hegyi repülőtérre, megújulva.
Az egykor „megszokott” repülős bemutatók és sétarepülős programok mellett újdonságokkal is készülnek, egyebek mellett drón-bemutató és verseny is lesz, meg persze szabadtéri koncertek, repülős és katasztrófavédelmi bemutatók.
Azoknak is érdemes lesz kilátogatni, akik nem, vagy nem kizárólag a repülés iránt érdeklődnek, hiszen a fergetegesnek ígérkező nyár végi buli sokszínű zenei kínálata eleve jó kis élményeket kínál, s mindez kiegészül egy nem mindennapi gasztronómiai kalandozással.
A street-food jegyében bőséggel akad majd kóstolni való, s a helyi és környékbeli termelők legkülönfélébb étkeivel és termékeivel is megismerkedhetnek. A méztől a szörpig, a lekvártól a teáig, a hústól a sajtig sok-sok mátrai finomság is várja a Viszlát Nyár Repülőnap vendégseregét.