Kerékpártúra a Hunguest szállodák értintésével, embert próbáló mátrai hegyi és lélekölő sík szakaszokkal
A Hunguest Hotels néhány kerékpársportot kedvelő dolgozójának a fejéből pattant ki az ötlet, hogy a lánc szállodáinak elhelyezkedése kedvez egy többnapos kerékpártúrának, amiben a szállodák az egyes állomások.
Az ötletet a Hunguest Hotels vezérigazgatója, Hülvely István felkarolta, így 2019. augusztus 25-én vasárnap 10.30-kor elrajtolhatott az első Tour de Hunguest mezőnye Budapestről, a Hunguest Hotel Millennium szállodától.
ÖT NAP ALATT 555 KILOMÉTERT TESZTTEK MEG A KERÉKPÁROSOK, FELKÉSZÜLT TÚRAVEZETŐK KÍSÉRETÉBEN.
Az első alkalommal Kelet-Magyarország volt a cél, Budapestről Galyatetőre, majd Egerbe, onnan Hajdúszoboszlóra tekertek a bringások, ezt követte Gyula, végül augusztus 29-én Szegeden, a Hunguest Hotel Forrás szállodánál értek célba.
A résztvevők nagyon kedvező feltételekkel nevezhettek, így pillanatok alatt megtelt a keret. Dacára, hogy nem verseny, hanem túra, azért tartogatott kihívásokat akár a táv, akár az első napok hegyvidéki szakaszai miatt.
Az idei kelet-magyarországi túra után a tervek szerint jövőre a dunántúli Hunguest Hotels szállodák adják a túra gerincét. A Tour de Hunguest célja a kerékpározás népszerűsítése, és a szervezők nem titkoltan arra is fel szeretnék hívni a figyelmet, hogy a Hunguest Hotels szállodái mind elhelyezkedésben, mind szolgáltatásokban felkészültek az egyre népszerűbb kerékpáros turizmus fogadására.
Gratulálunk a kerékpárosoknak, hogy végig kitartottak
forrás: hunguesthotels.hu