Megjelent a Gyöngyösi Kalendárium
A Gyöngyösi Kalendárium 2020-as évre szóló kiadványa értékes könyv lesz mindazoknak, akik ismerik és szeretik Gyöngyöst, s azoknak is, akik szeretnének megismerkedni a város jelenével, régebbi és közelmúltjával.
A kalendárium műfaját tekintve egy esztendőre szól, s a szórakoztatás mellett praktikus információkkal is szolgál, így egész évben helye lehet az éjjeliszekrényen, hiszen felütheti az olvasó akkor is, ha valami szépet, valami izgalmasat, valami példaadót szeretne olvasni.
Az immár több mint százéves hagyományra visszatekintő Gyöngyösi Kalendárium 2020-as kiadását december elején vehetik kézbe az olvasók.
A hagyomány, érték és minőség jegyében készült évkönyv bemutatja a gyöngyösi születésű, Londonban élő Tari Zsófiát, aki íróként és vezető kreatív designerként bontogatja szárnyait. Az ismert televíziós bemondó, Mohai Gábor egyebek között a Gyöngyösön töltött gyermekkoráról mesél, míg dr. Gulyás Zoltán főorvos és testvére egy páros interjúban osztják meg az olvasókkal életük legfontosabb történéseit és legféltettebb titkait. Ismét a könyv része lesz egy szemet gyönyörködtető fotóalbum, melyet Trencsényi Tibor alkotásaiból állítottak össze. A könyv választ ad arra a kérdésre is, mit adnak a mai tudománynak a preparált állatok és növények, milyen hasznos szerepet töltenek be a 21. századi ember életében a természettudományi múzeumok. Fény derül továbbá arra is, hogyan és hol szórakozhattak az 1990-es évek derekán a gyöngyösi fiatalok, őszintén vall súlyos betegségéről Farkas-Nagy Nóra újságíró, az idén nyáron végleg bezárt Kulacs étterem tulajdonosai pedig felidézik az elmúlt majd’ öt évtized legemlékezetesebb eseményeit, vendégeit. Az idén 25 éves születésnapját ünneplő Gyöngyösi Városi Televízió egykori és jelenlegi munkatársai pedig arra vállalkoztak, hogy a kezdetektől napjainkig bepillantást engednek azokba a kulisszatitkokba is, melyek eddig rejtve maradtak a nézők előtt.
Mindez csak néhány kiragadott írás a 2020-as Gyöngyösi Kalendáriumból, ami a praktikus információk jegyében természetesen most is tartalmaz naptárt, közérdekű adatokat, tudnivalókat.
A Gyöngyösi Kalendárium ezúttal is Gyöngyösről szól, de nem csak gyöngyösieknek, így akár karácsonyi ajándékként is bátran ajánlható.
A könyv idén is a Gyöngyösi Városi Televízió gondozásában jelenik meg, s a már megszokott helyeken, a Fő téri és a plázai könyvesboltban, a Tourinform irodában, a Mátra Művelődési Központban, valamint a Gyöngyösi Városi Televízióban vásárolható meg 1990 Ft-os áron.