Történelmet írtak az idei városborral
Történelmet írtak az idei Gyöngyös Város Borát kiválasztó szakmai és társadalmi zsűri tagjai, miután ismét a tavaly megválasztott 2017-es évjáratú Molnár és Fia Pincészet Olaszrizlingjét ítélték a legjobbnak a borversenyre benevezett tíz mátrai borász 26 bormintája közül. Az abasári borászat immár 2016 óta negyedik alkalommal nyerte el a megtisztelő címet, így újabb egy évig reprezentálhatja a várost.
Holló Ákos, a Gyöngyösi Hegyközség elnöke a döntés kapcsán úgy fogalmazott: a zsűri tagjai igazolták, hogy valóban egy kiváló bor képviselte és képviselheti ismét Gyöngyöst.
A zsűri tagjai az illatos borok közük immár harmadik alkalommal megválasztották a
Polgármester Borát is. A megmérettetésen a kategória legjobbja a nagyrédei
Bárdos és Fia Pincészet 2019-es évjáratú Sauvignon Balnc-ja lett.
A szakmai zsűri elnöke, Lefler Péter kiemelte: a kiváló borok közül nem volt könnyű kiválasztani a legjobbakat. Leginkább ízlésbeli különbségek döntöttek, ezért még az utolsó körben is változott a végeredményt meghatározó borrangsor.
Az idei volt az első alkalom, amikor a társadalmi zsűrit a sajtó képviselői alkották, élükön Szabó Edit borszakíróval.
Habár a veszélyhelyzet miatt idén Gyöngyösön elmaradt a májusban évtizedek óta megrendezett bornapok, amikor városbor-verseny győzteseit jutalmazni szokták, Hiesz György polgármester elmondta: a díjátadót, és a tervek szerint a rendezvényt is pótolni fogják a szeptemberi szüreti napok alkalmával.
A borbírálatnak a Mátrai Hegyközségi Tanács által üzemeltetett Spicc Mátrai Borbár adott otthont.
Forrás: www.gyongyos.hu