Ünnepélyes keretek között adták át a megújult Rudolftanyát

Rudolftanyán átadták a korábban létrehozott kerékpáros központ szálláshely bővítését, így újabb erdei szálláshellyel bővült a Mátra.

 

–A kormány által meghirdetett Bejárható Magyarország Programhoz kapcsolódva, 2012-ben társaságunk nagyot mert álmodni az erdei ökoturisztikai hálózat alapjainak lefektetésével. Ennek a folyamatnak a részeként valósult most meg az egykori munkásszálló épületének megújulása – mondta Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója a Téry Ödön program keretében megvalósított, Rudolftanyai szálláshely bővítési beruházás ünnepélyes átadásán.

A kedd délelőtti parádsasvári eseményen részt vett Horváth László, a térség országgyűlési képviselője, Dörnyei Kristóf az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda koordinációs referense és dr. Juhász Attila Simon, a megyei közgyűlés elnöke is.

Mátra vidéke egyedülálló természeti értékei, épített örökségei, s a mindezen nyugvó, turisztikai fejlesztései a hegységet az aktív turizmus fellegvárává emelték. Mindebben kiemelkedő jelentőségű az Egererdő Zrt. erdei ökoturisztikai tevékenysége, mely nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az ide látogatókat teljes körű szolgáltatások, felejthetetlen egyedi élmények várják.

 

Forrás: heol.hu

Képek: Czimer Tamás

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu