Jubileumi Nemzetközi Tudományos Konferencia a Mátrában
A Mátra-vidéke adott otthont ismét 2020. szeptember 11-én a Jubileumi 5. Mátrai Nemzetközi Tudományos Konferenciának, amelyre az idei évben a világ több szegletéből hasonló arányban kapcsolódtak be neves külföldi és elismert hazai kutatók, szakemberek. A konferencia témája hasonlóan a korábbi évekhez olyan kihívásokkal teli területeket érintett, mint az öregedés, a jólét, az akadálymentesség, a turizmus és az értékteremtés. A konferencia korábbi gyöngyösi és parádsasvári helyszínei mellett a Mátrai Állami Gyógyintézet biztosította volna idén a magas presztízs értékű környezetet, sajnos a jelenlegi járványhelyzet ezt végül a korlátozások nem tették lehetővé.
A szervezők részéről már az idei év első felében felmerült az online konferencia megtartásának lehetősége. Ez a megoldás viszont azt tudta biztosítani, hogy a látogatói létszám jóval meghaladta az általában elvárt kereteket. A 4 és fél órás konferenciát több mint 100 fő követte élőben összesen, amely az eltérő időzónák miatt komoly kihívást jelentett a szervezők részére. Az idei konferencia megszervezését már egy jól összeszokott csapat, a MatraLab Nonprofit Kft, a Kodolányi János Egyetem hallgatói, a Magyar Földrajzi Társaság Gyöngyös-Mátra-vidék Osztálya, valamint a Gyöngyös-Mátra TDM végezte közösen.
Az eddigi gyakorlattól eltérően a konferencia hivatalos nyelve most az angol volt a nagyszámú külföldi előadók létszámához igazodva. Az előadók az Amerikai Egyesült Államokból, Hollandiából és Lengyelországból kapcsolódtak be a programba a hazai szakemberek mellett. A programot Professzor Dr habil Dávid Lóránt nyitotta meg, aki köszöntő beszédében kihangsúlyozta, hogy a koronavírus negatív hatása mellett több olyan dologra is érdemes odafigyelni a mindennapokban, amelyek apró örömöket is biztosíthatnak. Professzor Jan S. Jukema előadásában az időskorról mint specifikum beszélt, amely rengeteg egyedi élményt képes nyújtani. Professzor Sobczak-Michałowska Marzena és Dr Bergmann Magdalena bemutatták ez elmúlt évtized szociális oktatással összefüggő, valamint az időseknek kialakított akadémiai hálózattal kapcsolatos pozitív eredményeiket. Ron van Bloois elemezte azokat az európai szociális ipart érintő beruházási folyamatokat, amelyek célkitűzései között a magas életminőség és az időskorban meggátolandó elmagányosodás elleni megoldások szerepeltek. A további délelőtti programban a Debreceni Egyetem Népegészségügyi karát képviselve Dr Bene Ágnes a járványhelyzet alatti széleskörű sportolási lehetőségeket és azok tudományos eredményeit mutatta be az érdeklődőknek. A Budapesti Gazdasági Egyetemről Dr habil Remenyik Bulcsú és Horváth Dániel doktorandusz hallgató a hazai egészségturizmus eddig elért nívós eredményeit foglalta össze előadásában. A délutáni programot a konferencia moderátoraként is végig levezető Dr Zsarnóczky Martin tartotta meg nagy előadását, amelyben az Észak-Amerikai és az Európai nyugdíjrendszerek standardizálásának lehetőségei szerepeltek a fókuszban. Thomas Barat, az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, az Amhuncham és a New York-i Magyar Főkonzulátus vállalkozásbarát tevékenységét mutatta be. Az Amerikai Michigenben 20 éve élő és ott vezető konduktorként dolgozó Dr Benyovszky Andrea az akadálymentesség kihívásairól beszélt, saját oktatói tapasztalatit megosztva hallgatóságával. Benkő Béla, a Gyöngyös-Mátra TDM új elnöke a Mátra turizmusáról, a belföldi turizmusban kiemelkedő mátrai látogatottságról és a négy észak nyújtotta előnyökről tartotta előadását. A zárszóban az előadók megerősítették a tudományos konferencia létjogosultságát, gratuláltak az elmúlt 5 esztendő kitartó munkájához és egyben jelezték további részvételi szándékukat a későbbiekre vonatkozóan.
Az idei 5. Jubileumi Mátrai Nemzetközi Tudományos Konferencia több szempontból is rendhagyónak bizonyult. A járványhelyzet ellenére minden közreműködő, résztvevő, látogató egyetértett az esemény fontosságával, aminek érdekében a szervezők továbbra is elkötelezetten dolgoznak, hiszen minél több nemzetközi szaktekintély látogat el hazánkba, úgy egyre többen viszik tovább a nagy világban mind a konferencia, mind a Mátra-vidék pozitív hangulatát.
Támogatók:
Matra Resort Szenior üdülőhely és idősek otthonai
Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara