A Gyöngyös-Mátra TDM kezdeményezésére erdei létesítmények újulhatnak meg. Az első projekt már meg is valósult: a GYÖNGYSZÖV COOP Zrt., a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az Egererdő Zrt. és a Nano-Bútor Kft. összefogása nyomán a Petőfi-forrás újult meg.
Szeretnénk, ha a jövőben más cégek, vállalkozások is csatlakoznának a felhívásunkhoz, s hozzájárulnának ahhoz, hogy a Mátra erdeiben minél több helyen tudjunk a jelenleginél jobb körülményeket teremteni – mondta a kezdeményezés kapcsán Benkő Béla, a TDM elnöke.
A Petőfi-forrás felújítása során a partnerek szoros együttműködésben értek el eredményt. A GYÖNGYSZÖV COOP Zrt. munkatársai kétkezi munkájukkal, az Egererdő Zrt. anyagok biztosításával, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága a Pisztrángos-tó rekonstrukciós munkáival, a Nano-Bútor Kft. a faipari munkák kivitelezésével járult hozzá a Forrás és környéke rendbetételéhez – s mindez a Gyöngyös-Mátra TDM koordinálásában valósult meg.
Az elnök reményét fejezte ki, hogy mások is kedvet kapnak arra, hogy hasonló projektekben vegyenek rész. Ötlet – megújítandó létesítmény – akad szép számmal.
A projektről:
A parádi Pisztrángos-tó Kékes tömbjének északi letörésén található. A mesterségesen létrehozott tavacska vízi gerinctelenek és kétéltűek kitűnő élő- és szaporodó helye. Utóbbiak közül itt kiemelendő az alpesi gőte (
Ichthyosaura alpestris), melynek jelentős állománya kötődik a tóhoz és környezetéhez. Az utóbbi igen csapadékszegény, száraz és meleg évek nem tettek jót a területnek, a tóhoz vezető mesterséges övárok is erősen feltöltődött, így a felső forrás vize elszivárgott, nem érkezett be a Pisztrángosba. A tó hasonlóan „elöregedett”, erősen feltöltődött, bealgásodott. Tavasszal a szaporodási időszakban jelentős veszélyt okozott az, hogy a kiránduló gyermekek kicsiny gátakkal hol megemelték, hol leeresztették a vizet – így szárazra kerültek az alpesi gőték petéi. A problémák orvoslása érdekében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából és szakmai felügyeletével jelenleg a tó rekonstrukciója folyik. Ennek során elvégzik a tó kotrását, a belógó faágak visszanyesését, hogy minél kevesebb lomb hulljon a tóba, a megfelelő vízszintet pedig zsilipek beépítésével biztosítják – nem csak a tónál, de az alatta lévő égeres esetében is.
A GYÖNGYSZÖV COOP Zrt. munkatársai természetszerető emberek révén felajánlották segítségüket a helyzet orvoslására. Részvételükkel a bevezető övárok kitakarítása megtörtént, valamint az Egererdő Zrt. felajánlásából kapott vörösfenyő törzsből Nagy Norbert, a nagyfügedi Nano-Bútor Kft. tulajdonosa késztette el a forrás új kifolyóját.
A BNPI által végzett tevékenységek befejeztével – előre láthatóan november végére – a megújult forráskifolyó segítségével gond nélkül fog helyreállni a tó vízellátása, és remélhetőleg az élővilág mellett a kirándulók megelégedését is szolgálja majd.
A partnerek:
A GYÖNGYSZÖV COOP Zrt. egy 150 főt foglalkoztató magyar tulajdonban lévő vállalkozás, melynek fő tevékenysége élelmiszerüzletek üzemeltetése Gyöngyösön és a környező településeken.
Ócsai Péter, vezérigazgató-helyettes elmondta:
„Szívünkhöz mindig is közel állt a Mátra, rendszeresen töltjük szabadidőnket csodálatra méltó tájain. Felemelő érzés számunkra, hogy aktívan részt vehettünk a Petőfi-forrás felújításában, egy kellemes napot eltöltve szeretett hegyvidékünk ölelésében. Ezzel folytatva azon cselekedeteink sorát, melyekkel a társaság felelősségtudatos gondolkodásmódot tanúsít a természeti környezete iránt.”
A
Nano-Bútor Kft. egy családi vállalkozás, aki már 36 éve építi be saját tervezésű konyhabútorait, a legújabb trendeket figyelemmel kísérve, minőségi anyagok felhasználásával. A nagyfügedi székhelyű vállalkozás alapjait Nagy István asztalosmester tette le. 2010 óta Nagy Norbert vezeti, aki több elismerés mellett, Év Asztalosa döntőse lett 2006-ban.