Közös együttműködés a Mátra forgalmának kezelésére

Közös együttműködés a Mátra forgalmának kezelésére

Közös egyeztetést tartott a Gyöngyösi Városrendészet, a rendőrség, a mátrafüredi polgárőrség és a Kékestető Nonprofit Kft. képviselői annak érdekében, hogy kezeljék az elmúlt időszakban a Kékestetőn és a 24-es főúton megjelent nagymennyiségű autóforgalmat.

 

Próbajelleggel a városrendészet munkatársai polgárőrökkel közösen személyes jelenléttel igyekeznek koordinálni a hegyre gépjárművel tartókat, illetve folyamatos összeköttetésben lesznek a Kékestetőn működő parkoló őreivel. Így elejét lehet venni annak, hogy a csúcsra vezető út beduguljon, illetve hatékonyabban meg lehet fékezni a szabálytalanul megállókat. Ez több szempontból rendkívül fontos. Hiszen az elmúlt időszakban is több óra volt a várakozási idő, illetve baleset esetén a mentőautó sem tud feljutni, a feltorlódott autók miatt.

A rendőrség a következő időszakban folyamatosan ellenőrzéseket hajt végre a 24-es főúton, valamint Kékestetőn, a szabálytalanul parkolókat pedig szankcionálni fogja.

Az egyeztetésen résztvevők egyetértettek abban, hogy a pandémia is közrejátszik ebben a rendkívüli helyzetben, hiszen a belföldi turizmus élénkülésével, Magyarország legmagasabb pontja is kiemelt figyelmet kap.

Jelenleg is folynak, azok a tervezési feladatok, mint például parkolóhelyek bővítése, amelyek a forgalomirányításban jelentős segítséget jelenthetnek.

Az előttünk álló hétvégén, aki Kékestetőre tervez kirándulni, érdemes lesz követnie Gyöngyös Város Hivatalos facebook oldalát, a Mátra facebook oldalát, ahol többszöri tájékoztatást adunk az aktuális helyzetről.

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu