A járvány ellenére több időt töltöttek nálunk a turisták

A járványhelyzet ellenére is érkeztek turisták a gyöngyösi térségbe tavaly. Ugyan a vendégéjszakák száma 2019-hez képest 70 ezerrel csökkent, de több időt töltöttek nálunk a turisták.

Közel 8 ezer vendég mintegy 15 ezer vendégéjszakát töltött térségünkben 2020 januárjában, és februárban is hasonló eredmény született. A nyári időszak 2019-ben és tavaly is hasonlóan alakult. A téli időszak és a hó megjelenése sokat lendített a térség turizmusán. Kedvelt úti célja volt a síelőknek Kékestető, az ország minden pontjáról érkeztek vendégek hazánk legmagasabb pontjára. Pozitív az is, hogy a Tourinform irodában nagyon sok turistafüzetet és Mátra turista térképet adtak el, erre az évre pedig elkészült egy új, 3 az 1-ben térkép is, amely a különböző útvonalakat teljesítési idővel és a szintemelkedés mértékével mutatja be. Az irodában eredményes évet zárt a borshop is.

A Gyöngyös Fő terén található borshopban, melynek kiemelt célja, hogy egy helyen váljanak elérhetővé a mátrai és gyöngyösi borok a turisták és a borszeretők számára, tizenhat közkedvelt mátrai borász és borászat alkotásai közül válogathatnak az ide érkezők.

Forrás: www.gyongyos.hu

Fotó: Gyöngyösi TV

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu