Öt városmarketing Gyémánt Díjat nyert Gyöngyös

Öt városmarketing Gyémánt Díjat nyert Gyöngyös

Előrébb lépett Gyöngyös azon a gyémánt ranglistán, ahol a színvonalas marketingtevékenységet folytató települések sorakoznak. Az idén hetedik alkalommal meghirdetett Magyar Városmarketing Díj pályázaton két kategóriában öt Gyémánt Díjat is nyert Gyöngyös.

 

Hetedik alkalommal hirdették meg idén a Magyar Városmarketing Díj pályázatot, melynek díjátadóját szeptember 16-án a Marketing Summit Hungary konferencián, a marketing szakma csúcstalálkozóján rendezték meg. A korábbi évekhez hasonlóan idén is öt kategóriában nevezhettek a rangos díjra pályázó települések.

Az elismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. Minden olyan pályázat, amely megfelelt a zsűri előzetesen meghirdetett kritériumrendszerének elnyerte a Magyar Városmarketing Díj gyémánt elismerését.

Az eddig két Városmarketing Gyémánt Díjjal rendelkező Gyöngyös hat év után ismét a rangos elismerésben részesült.

Gyöngyös önkormányzata belső kommunikációs megoldások és tartalom kategóriában két Városmarketing Gyémánt Díjat is elnyert. Az egyiket a Covid kommunikáció-koronavírus aloldal, a másikat az Új weboldal, hibabejelentő, költségvetési aloldal nevezésével.

Elismerésben részesült továbbá az önkormányzat rendezvény-esemény kategóriában is az Illegális hulladékgyűjtést és a Gyöngyösi Adventet bemutató pályázatával is.

E két Gyémánt Díj elnyeréséhez hozzájárult dr. Lénártné Benei Anikó ügyvezető vezetésével a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft. és Nagy Andrea ügyvezető irányításával a Mátra Művelődési Központ.

Szintén Városmarketing Gyémánt Díjjal büszkélkedhet a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület is, amely a Mátrai Betyár Fesztivál és Gasztrofilmek Fesztiválja nevezésével rendezvény-esemény kategóriában kapott elismerést.

Ez a sikeres szereplés azt jelenti, hogy a pályázaton minden beadott nevezésével díjat nyert Gyöngyös.
A díjakat az önkormányzat részéről Hiesz György polgármester, a turisztikai közhasznú egyesület nevében pedig az elnök, Benkő Béla vette át.

Az érdem mindenképpen egy csapatmunka eredménye, hiszen az új weboldal kialakításában és a koronavírus aloldal elkészítésében, majd üzemeltetésében Pifkó Tamás ügyvezető vezetésével, a Gyöngyösi Városi Televízió is aktív szerepet vállalt, ahogyan az illegális hulladékgyűjtés kreatív anyagának elkészítésében, és legutóbb a pandémia miatt főként az online térben zajló adventi rendezvények rögzítésében és utómunkájában is.

Az érdem megilleti Kárpáti István alpolgármestert is, hiszen az ő tervei alapján valósult meg az új gyongyos.hu és a koronavírus aloldal is.

A nyertes pályázatok Jaros Norbert városmarketinget koordináló munkája alatt valósultak meg.

A Városmarketing Gyémánt Díjjal a Magyar Marketing Szövetség a 2021-es pályázati időszakban eredményes, az értékelési kritériumoknak megfelelő, a szakmai zsűri által színvonalasnak értékelt városmarketing tevékenységet értékelte, egyben elismerte a sikeres és hatékony marketingmegoldásokat.

Forrás: gyongyos.hu

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu