A városi könyvtárba költözött Bálint Gazda emléke és személyes tárgyai
A gyöngyösi ház, ahol megszülettem, tekintélyes kerámia téglával burkolt, földszintes épület. Utcára néző ablakai alacsonyak, szinte be lehet lépni rajtuk át a szobába. Az ajtók és az ablakok zöldre vannak mázolva és a súlyos kétszárnyú kapu is zöld. Fedett, terjedelmes kapualjra nyílik. - ezzel a Bálint György, Keserédes éveim című önéletrajzi könyvéből származó visszaemlékezéssel nyitották meg az ünnepséget a Vachott Sándor Városi Könyvtárban.
Farkas István, a Könyvtár igazgatója kiemelte, nagy megtiszteltetés érte a várost és a bibliotékát is azzal, hogy Bálint György úgy döntött, hogy Gyöngyösre hagyja éremgyűjteményét és számos személyes tárgyát. A hagyaték méltó elhelyezésére létrehoztak a könyvtárban egy emléktermet, amely Bálint Gazda nevét viseli. Ennek ünnepélyes avatójára került ma sor.
Dr. Bálint György két évvel a Gyöngyös jelentős részét elpusztító tűzvész után látta meg a napvilágot. Átélte a XX. század minden kínját, poklát. Üldözték származása miatt, borzalmas hónapokat töltött koncentrációs táborban. Ennek ellenére örökké mosolygott, úgy élte meg azt a világot, hogy nem panaszkodott, megbékélt azzal ami volt. Mély embersége, humanizmusa tiszteletet ébresztett mindenkiben.- ezekkel a szavakkal emlékezett Bálint Gazdára Hiesz György polgármester.
Antónia asszony, Bálint György özvegye örömét és háláját fejezte ki az emlékterem ünnepélyes avatásán. Mint fogalmazott „olyan lett a szoba, ahogy én elképzeltem, szívünkben sokáig megőrizzük emlékét”.
Mindenki Bálint gazdája, a város szülöttje, Gyöngyös Város díszpolgára életének 101. évében hunyt el 2020. júniusában. Emlékét nem csak a most felavatott terem, hanem egy házi berkenyefa is őrzi, melyet még 2019. júliusában, az akkor közelgő 100. születésnapjához kapcsolódva ültettek a Mátra Múzeumhoz tartozó Orczy-kertben.