"Új van a nap alatt, illetve nincs, meg kell védenünk a Földet (is)! Indul az ÖKO Forradalom! Évek óta a környezettudatosság szemüvegén át figyeljük a világot. Mint szervezők, abban hiszünk, hogy minőségi üzenetek kellenek, minél nagyobb befogadó csoport és közöttük a szórakoztató, élményalapú átvitel.”
(Nagy Róbert Károly ötletgazda, Radír)
A rendezvény célja, hogy aktívan, játékosan és szórakoztatva vezesse rá a különböző korcsoportokat, hogy most már itt az idő, hogy mindenki a maga szintjén tegyen valamit a földünk érdekében. A környezetvédelem és a tudatosság tanulható, a fenntarthatósági lépéseket el lehet sajátítani, az ÖKO gondolkodás kialakítható. A rendezvény ezeket és ennek iramát szeretné fokozni.
2022. május 13. (péntek)
MATE Károly Róbert Campus (3200 Gyöngyös, Mátrai út 36.)
4 idősáv, közel 40 állomás gyerekeknek és felnőtteknek
Az ÖKO Forradalom szervezői és a partnerek iskolaidőben az általános- és középiskolásokat, koradélután az egyetemistákat, 15:30 után pedig a családokat várják olyan izgalmas programokkal, mint például a VR mozi és elektromos kerékpár akadálypálya, vagy a kupakvár építés. Az érdeklődők a MATE oktatóitól azt is megtudhatják, hogy milyen a fenntartható turizmus, az Egererdő Zrt. munkatársai elmondják, hogy miért megújuló energiaforrás a fa, a Bükki Nemzeti Parkosok pedig elárulják, hogy mi is az a Vidra Verda.
Témák, amikkel a kiállítók és a programok foglalkoznak
Az erdő szerepe, védelme
Lakberendezés, lakásdekoráció
Drónok pásztázzák a MATE rizsföldjeit
Egészséges étkezés
Elektromos közlekedés
Fenntartható élet
Fenntartható vendéglátás
Hulladékfeldolgozás
Immunizáló halcsali a horgásztársadalom és a környezet szolgálatában
Szennyezett csomagolóanyagok komposztálásának lehetőségei
Vertikális farmoktól a rovarfehérjékig
Vízágyas matracokkal az optimális tejtermelésért
"Zöldség” a turisztikában
És a ráadás
A nap
kerékpáros felvonulással: Critical mass, városi demonstrációval (nyílt, jelentkezni a közösségi oldalon és a helyszínen is lehet), és két környezetbarát fellépő műsorával, az
Alma Együttes és
Szekeres Adrien koncertjével zárul!
Facebook oldal:
https://www.facebook.com/okoforradalom
Weboldal:
https://okoforradalom.hu/