Kapcsolódások napja

Közösségi rendezvény Gyöngyös terein

 

2022. 05. 14-én szombaton első alkalommal kerül sor a Kapcsolódások Napja rendezvényre Gyöngyösön. A program célja, hogy élettel töltse meg a város zöld tereit, közösségi élményeket nyújtson, lehetőséget biztosítson a város lakosainak az értékes emberi kapcsolatok ápolására, építésére, felhívja a figyelmet a városi zöld felületek fontosságára, az épített környezet és a parkok közötti összhangra.

Az elmúlt két év tapasztalata, hogy a valódi kapcsolódások – egymással, a természettel, a város szövetével – fájó hiányt okoznak, akár megbetegíthetnek.

A közösségben létezés segíthet megőrizni az egészségünket, a lelkierőnket, közösségben boldogabban, teljesebben élhetünk. Ennek a tapasztalatnak a mentén szerveződik a három helyszínen megvalósuló program.

A Mátra Művelődési Központ a Natura Nappal készül, valamint az épület előtti téren egészségügyi szűrőbusz várja a lakosságot.

A Posta Parkban a rendezvény a kisebb és a nagyobb gyerekeket, családjaikat várja gyermekszínházzal, kézműves foglalkozásokkal, növénycsere programmal és koncertekkel, abban a reményben, hogy a város közkedvelt parkja valódi közösségi térré változik.

A Könyvtár udvarában pedig a megtartó közösségek mutatkoznak be koncertekkel, előadásokkal. A városban sok-sok kiválóan működő közösség létezik, ezeknek a munkájára, értékeire kívánja felhívni a figyelmet a helyszín. A Könyvtár udvar kulturális témájú beszélgetéseknek is otthont ad, valamint beszélgetésre kívánja ösztönözni az oda érkezőket.

A Kapcsolódások Napja sokszínűségét mutatja, hogy vizuális élményekben is része lesz az oda látogatóknak, hiszen a Posta Parkban a város zöld területeinek és az épületeknek az összhangját bemutató kiállítás látható, a Könyvtár udvarában pedig a „Muzsikál az erdő” 2021-es Fotópályázatának az anyaga tekinthető meg.

Ezen kívül a Postaparkban jótékonysági vásár és gasztronómiai élmények, a Könyvtár udvarában pedig kiváló mátrai borok várják a vendégeket.

A sokszínű rendezvény-folyam végén egy önfeledt utcabál zárja a három-helyszínes programot a Könyvtár udvarában Petróval.

A Kapcsolódások Napja példás összefogás eredményeként valósulhat meg, hiszen a Mátra Honvéd Kaszinó generálása mellett, a Mátra Művelődési Központ, a Loud Tree kezdeményezés, az Innovációs Központ és civilek együttes munkájának a gyümölcse.

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu