Debütált a Mátrai borvidék első közösségi bormárkája, a MyMátra
A tavalyi borvidéki arculatváltással egy időben született meg egy mátrai közösségi bor gondolata, melyhez első alkalommal 6 borászat csatlakozott; a közeljövőben pedig várhatóan további borászatok My Mátrai borait is megismerhetik majd. A közösségi bor célja bemutatni a borvidék illatos fehér szőlőfajtáinak sokszínűségét, és ezáltal megszólítani elsősorban a fiatal borkedvelő közönséget.
Lényeges átalakuláson mentek keresztül az elmúlt években a Mátrai borvidék borászatai, a borkészítés nagyrészt másod- és harmadgenerációs fiatal borászok kezébe került.
Az új, fiatalos mentalitás megmutatásának, valamint annak, hogy valóban elindult a közösségi összefogás a borvidéken, első lépése a borvidék arculatának frissítése volt, amely 2021 szeptemberében mutatkozott be a 30. Budapest Borfesztiválon. „Most elérkeztünk a második lépéshez, amely az első mátrai közösségi bor megalkotása volt. Ezzel egyértelműen a Mátrai borvidék népszerűsítése a célunk, valamint szeretnénk közelebb kerülni a fogyasztókhoz, elsősorban a fiatal borfogyasztókhoz. Egy egyszerű, de erős gondolatot kommunikálunk, amelyet a borászok személyes vallomásai töltenek meg tartalommal: a mátrai borokat, a „mátraiságot” hirdetjük, egyben demonstráljuk a mátrai borászok és emberek közösségi érzését is.” – nyilatkozta Kovács Zita, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke.
„Az új Mátrai borvidéki stratégia alapja, hogy a borvidék minden szereplője megtalálja a helyét a programban, a közösségi bor megalkotása is erre a gondolatra épül.” – nyilatkozta Horkay András borszakértő, a Cewi alapítója, aki tanácsadóként vett részt a projektben. „A célunk az volt, hogy legyen egy egységes üzenete a borvidéknek, hozzunk létre egy egységes arculattal rendelkező borvidéki márkát, amely a borvidék legfontosabb szőlőfajtáira épül. Ez egy egységes illatos stílus, amit a fogyasztó a mátrai borokkal tud azonosítani, amely könnyed, jól értelmezhető, lendületes, fiatalos, de nem csak a fiataloknak szól.”
A klasszifikáció szerint a közösségi bornak minimum három illatos szőlőfajta házasításából kell állnia, amelyből egyik fajta aránya sem lehet kevesebb, mint 10%, és fajtánkként nem haladhatja meg a maximum 35%-t. Meghatározó szőlőfajták az Irsai Olivér, a cserszegi fűszeres, a muscat ottonel, a sárga muskotály, valamint a tramini, mely szőlőfajták arányának összesen minimum 70%-nak kell lenni a házasításban. 30% erejéig pedig házasítható hozzájuk a következő fajtákból: sauvignon blanc, rizlingszilváni, zöldveltelini, zenit és királyleányka. A mátrai illatos márka bora kizárólag reduktív elkészítéssel készülő csendes bor lehet, melynél hordóhasználat nem engedélyezett.
Stílusában száraz, friss, közepesnél élénkebb természetes savszerkezet jellemzi, maximum közepes test és közepes alkoholtartalom.
Aromáiban az elsődleges primőr gyümölcsök, virágos, enyhén parfümös jegyek dominálnak, melyek a borvidékre jellemző, részben vulkanikus talaj adta ásványos karakterrel egészülhetnek ki.
A bormárka megjelenésének megálmodására a tavalyi borvidéki arculatváltásért is felelős Progressive Reklámügynökséget kérték fel.
„A márkanév megalkotásánál egyértelműen cél volt a borvidék nevének használata, valamint annak a gondolatnak a megjelenítése, hogy a szabályozás alapján minden borászat közösségi bora kicsit más, így az adott borász megmutathatja vele, milyen is az ő Mátrája. A MyMátra márkanév ezeket a gondolatokat egyesíti, valamint jól használható külföldi piacokon is. A márka szlogenje a „MyMátra. Az én világom.”, amely egyrész a bort készítő pincészetek vallomásaira utal, másrészt arra, hogy a borfogyasztók kiválaszthatják a közösségi bor portfólióból majd évről évre a kedvencüket.” – mondta Szabó Orsolya, a Progressive Reklámügynökség operatív igazgatója, aki a brandingért felelős projektcsapat vezetője is volt.
„A MyMátra vizuális világát leginkább érzésekre, hangulatokra, színekre építettük. A közösségi borokban fellelhető íz- és illatjegyeket igyekeztünk minél inkább stilizáltan használni, hogy a fogyasztó, aki rápillant a címkére, elsősorban ne különálló grafikai elemeket lásson, hanem egy egybefüggő absztrahált illatfelhőt, egy érzetet. Ezért első lépésként megalkottuk a Mátrai borvidék illat- és ízjegyeinek szimbólumrendszerét, majd ezeket a gyümölcsökre és növényi elemekre, virágokra hajazó formákat töltöttük meg színekkel. Ezután már nem volt más dolgunk, mint az elkészült borok legjellegzetesebb íz- és illatszimbólumait fogni, és beleönteni a Mátra stancú címkékbe. A grafikai elemeket szándékosan véletlenszerűen helyeztük rá a címkékre, ezzel is megerősítve a "lebegő", könnyed hatást, ami jellemző a mátrai illatos borokra. A frontcímkén egyértelműen beazonosítható a bort készítő borászat, valamint az is, hogy az adott pincészetnek mit jelent a Mátra. Az, hogy azonos grafikai elemekből és színpalettából dolgoztunk, azt eredményezi, hogy bár minden borászat címkéje más és más, de mégis egységes polcképet alkotnak.”
Első közösségi borát a bárdos borászat, a kovács pince, a dubicz borászat, az ákos pince, a nyilas és a sol montis borászat készítette el. A mymátrát elsőként a borjour mátrai május rendezvényen résztvevő borkedvelők kóstolhatták meg május 5-én, a Stefánia palotában.
Forrás: vince.hu