Befagyasztott árakkal készül az új szezonra a 20 éves Sípark a Mátrában

Mintegy 50 ezer vendéget várnak ezen a télen az idén 20. születésnapját ünneplő mátraszentistváni Síparkba. A síbérletek idén sem drágulnak, a két évvel ezelőtti szinten fagyasztották be az árakat az üzemeltetők. A Magyarország legmodernebb felvonóival, köztük a négyüléses Panorámalifttel felszerelt családi síterep felkészült a nyitásra, amint megérkezik a tartós hideg, kezdődik a pályák előkészítése. December elsejétől a nyitás napjáig kedvezményesen lehet megvásárolni a síbérletre beváltható utalványokat.

Már minden készen áll az idén 20 éves mátraszentistváni Síparkban, hogy megkezdődjön a 2024/2025-ös téli szezon. A Felső-Mátra szívében található, a fővárosból és több megyeszékhelyről is könnyen elérhető síterep itthon páratlan alpesi hangulatával, kilenc sílifttel, köztük a magyar hegyek egyetlen új építésű négyüléses felvonójával, változatos pályarendszerrel és kétszintes síoktatóparkkal várja a vendégeket.

 Bár novemberben már havazott a Mátrában, ám hosszabb időn keresztül még nem volt nulla fok alatt a hőmérséklet, így a hóágyúkat egyelőre nem indították el. 

 December 1-jén, a meteorológiai tél első napján azonban elindul és egészen a hivatalos nyitás napjáig tart az az elővásárlási-akció, amelyben 10 százalékos kedvezménnyel lehet megvenni a később síbérletekre váltható utalványokat a mátraszentistváni Sípark internetes oldalán. 

 - Jó hangulatú, ünnepi szezonra készülünk, bízunk benne, hogy ebben az időjárás is partner lesz. Az előjelek egyelőre kedvezőek, a novemberi havazás tovább fokozta a lelkesedésünket. Jó hír, hogy maradnak a befagyasztott árak, ebben a szezonban sem drágulnak a jegyek és a bérletek, sőt egy elővételi kedvezményt is elérhetővé teszünk. Várjuk egész télen a gyakorlott sízőket, hiszen a Sípark számukra is tökéletesen alkalmas a néhány napos síelésekre, vagy akár a hosszabb külföldi síutak előtti bemelegítésre. Természetesen hatalmas örömmel fogadjuk azokat is, akik nálunk ismerkednek meg ezzel a csodás mozgásformával, és itt teszik meg az első métereket. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy készüljön: elkezdődött a tél, érdemes leporolni a sífelszerelést! Találkozzunk a 20 éves mátraszentistváni Síparkban! – mondta Kőrösi Péter, a Síparkot üzemeltető, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás ügyvezetője.

 A Felső-Mátra különleges klímájának és a modern, energiatakarékos hóágyúrendszernek köszönhetően átlagosan 80-90 napig tart a szezon a Síparkban. Mintegy 50 ezer látogatóra számítanak a télen, köztük több ezer kezdőre és rengeteg kisgyerekes családra. A két teraszos síoktatópark, a két varázsszőnyeg, valamint a képzett oktatócsapat garancia arra, hogy mindannyian fáradtan, izomlázzal, de kellemes élményekkel zárják a síeléssel, vagy snowboardozással töltött napot. 

 A gyakorlott síelőket négy kilométeres, változatos pályarendszer és Magyarország legmodernebb sífelvonói várják. A legkitartóbbak az előre meghirdetett esti síelések alkalmával kivilágított pályákon élvezhetik a lesiklás örömét. 

 Természetesen a 2024/2025-ös szezonban is kinyit a kölcsönző: síléc, bakancs, bot, snowboard, snowboard cipő és bukósisak is bérelhető. A megszokott kínálattal és alpesi hangulattal várja a vendégeket a Hóhatár hütte, valamint a Rönkbár a legtöbb szolgáltatást nyújtó hazai síterepen. 

 A mátraszentistváni Sípark internetes oldalán egész szezonban webkamerák segítségével lehet követni az időjárás és a pályaviszonyok alakulását. A nyitásról, később pedig az aktuális információkról a www.sipark.hu honlapon, valamint a Sípark Facebook felületén adnak tájékoztatást az üzemeltetők.

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu