Kisnánai vár

Tegyünk egy virtuális utazást a múltban a romantikus Kisnánai várban!

 Az 1960-as évek közepén végzett ásatások tisztázták, hogy a vár, eredetileg földesúri udvarház, gazdasági épület és egy templom épületegyütteséből alakult ki. Legkorábbi része a XI-XII. századra tehető. 1400-as évek közepén Kompolti János építtette át várrá, kettős falgyűrűvel körülkerítve, két kaputoronnyal és vizesárokkal ellátva. 1445-ben egy oklevél már várként említi, mely az első írásos emlék róla. A vártemplom körül temető húzódott, erre utal a ma is látható két sírkő, melyek közül kettőn emberábrázolás, a harmadikon görög kereszt faragás látható. A vár végzete Móré László nevéhez köthető, aki rablótanyává züllesztette a várat. Portyázásai célpontja a török kereskedők voltak. A budai pasa 1543-ban megelégelve a fosztogatást, haddal támadt a kisnánai várra, és leromboltatta. A legenda szerint Móré aranypénzt dobott a török ostromlók közé, hogy kereket oldhasson, de ez nem sikerült, így az isztanbuli Héttoronyban végezte. 1560 után a várat már nem állították helyre, így építőanyagként szolgált a környék lakosainak. A vár mai állapotában jól kivehető a gótikus templomtorony, és a palotaépület.

A vár 2010-2011-es rekonstrukciója után látogatóbarát, interaktív szolgáltatásokkal bővült. Napjainkban a Mátraalja vonzó történelmi műemléke, melynek falai alatt nyaranként látványos várjátékokkal idézik fel a letűnt múltat. A vár tövében az 1880 és 1890 között épült szlovák parasztház mutatja be az egykori szlovák telepesek életét, használati tárgyait.

Nyitva tartásról itt tájékozódhat.

Jegyárakkal kapcsolatos információ itt érhető el.



Hasonló találatok

Siroki vár

Sirok, Vár út 1.

A Mátra keleti vonulatának vulkanikus csúcsán található a Siroki vár. Kényelmes sétával közelíthetjük meg a sok évszázados...

Bővebben

Benevár

Mátrafüred, Parádi út

Mátrafüredről remek kirándulási célpont az egykor szebb napokat látott vár romjai. Ostromra fel!

Bővebben

Markazi vár

Markaz

A markazi vár romjaitól igazán szép panorámában gyönyörködhetünk. Ezért érdemes felkapaszkodni!

Bővebben

3200 Gyöngyös, Fő tér 10. • gyongyos@tourinform.hu