Abasártól néhány kilométerre látható a különleges kis kápolna a természet harmóniájában.
Bossányi Gáspár építette 1745-ben az Abasár felett húzódó Sár-hegyen. Az egyházközség 1797 óta ünnepelte hivatalosan a Szent Anna napi búcsút a kápolnánál. Az abasári plébános ebben az évben kérte VI. Pius pápa engedélyét arra, hogy a buzgó közösség számára hivatalossá tegye a búcsúnapot. Arra hivatkozott, hogy az abasári hívek egészen egyedülálló módon már 500 éve rendszeresen kijárnak július 26-án bűnbánati napot tartani a Sár-hegyre. A pápa végül hivatalosan megadta Abasár katolikusainak a búcsújárás és a bűnbocsánati nap lehetőségét a kért időpontra, július 26-ra. A Szent Anna Kápolna épülete előtt egy fakereszt állt, amit 1831-ben egy kőkereszttel cseréltek. A kápolna különleges hangulatát az is megadja, hogy Sár-hegy teteje lapos, fennsíkszerű, rajta egy mintegy 50-55 méter átmérőjű tó alakult ki, az úgynevezett Szent Anna-tó. A kápolna környéke természetvédelmi terület, különleges növény és állatvilággal rendelkezik.
Különleges fekvése miatt gyönyörű panorámát nyújt az ide látogatóknak, így mindenképp megér egy túrát.
A kápolna több irányból is megközelíthető. A Gyöngyös és Mátrafüred között húzódó 7,5 km hosszú Sár-hegyi Mandula tanösvény is útba ejti, így a környék élővilágát is megismerhetjük. A Szent Anna-kápolna gyalogosan elérhető a Mária-úton Abasár, Gyöngyös és Mátrafüred felől. Gépkocsival műúton megközelíthető a 24-es főútról a LEAR gyárig, vagy Abasárról a Szőlőskert úton a hegygerincig (mindkét helyről 10 perc sétára található a kápolna). A Rákóczi-út (43 km túra Gyöngyös és Parádsasvár között) egy részét bejárva, a sárga jelzéseket követve is meghódítható Sár-hegy.
A falu központjában található templom rendkívüli művészettörténeti értéket képvisel.
BővebbenMátrafüred, vagyis az egykori Bene déli részén, a példaértékűen rendben tartott mátrafüredi park szélén áll a bájos kápolna.
BővebbenA település temploma Kodály Zoltán munkássága révén vált híressé.
BővebbenA Mária út Közép-Európán átívelő gyalogos zarándokút, amelynek kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi...
Bővebben